2013. április 9., kedd

Költések - átköltések



PETŐFI SÁNDOR

MEGY A JUHÁSZ SZAMÁRON…

Megy a juhász szamáron,
Földig ér a lába;
Nagy a legény, de nagyobb
Boldogtalansága.

Gyepes hanton furulyált,
Legelészett nyája.
Egyszercsak azt hallja, hogy
Haldoklik babája.

Fölpattan a szamárra,
Hazafelé vágtat;
De már későn érkezett,
Csak holttestet láthat.

Elkeseredésében
Mi telhetett tőle?
Nagyot ütött botjával
A szamár fejére.

   (Kúnszentmiklós, 1844. július)

LACKIFI JÁNOS

MEGY BÉLA BÁ TRABANTON
Megy Béla bá Trabanton,
Nyakában a lába,
Kétréthajtva fér szegény
Be a kocsijába.

Épp kerítést hegesztett,
Legyen szépen rendbe,
Mikor szól a telefon,
S a főorvos benne.

Pedig úgy volt, már haza
Hozhatja a nénit,
Megszerelve antenna,
Tévét együtt nézik.

Késő bánat, Trabantra
Csap rá az együgyű,
Fényszóró-fémkarika
Gurul, mint jegygyűrű.


VÖRÖS ISTVÁN

A FÖLDÚTON

Megy az Audi földúton,
kőhöz koppan alja,
nagy a kocsi, a sofőr
még nagyobbnak tartja.

Gondolkodni, ha vezet,
nem épp könnyű munka.
Észreveszi, hogy be van
a motorház nyomva.

Kipattan a kocsiból,
és telefonálgat;
a szerelő nincs otthon,
de így mégse járhat.

Bokor alá beparkol.
Mi más telne tőle?
És egy rongyot terít a
motorháztetőre.




Petőfi (és Lackfiék) után szabadon...
- Na, de ennyire?!...

Házi feladatnak szántam, hogy a fiúk próbáljanak verset írni. Vagyis átkölteni. Adott egy szöveg, a sorfajta, a rímek... szinte minden. Csak ötlet kell. Az viszont elengedhetetlen.
Érdemes elolvasni a "verseket", nagyon tanulságosak... (Van még mit tanulnunk! Nem adhatunk ki akármit a kezeink közül...)




Csajkó Károly:

Megy a golyó szamáron


Megy a Golyó szamáron
Földig ér a hája;
Kövér a legény, de nagyobb
Boldogtalansága.

Gyepes hanton szundikált
Fejlődött a hája.
Egyszer csak hallja, hogy
Hívják vacsorára.

Fölmászik a szamárra
Hazafelé vágtat;
De már későn érkezett;
Csak maradékot láthat.

Elkeseredésében
Mi telhetett tőle?
Megette a szamárt
Másnap ebédre.


Dézsi Ádám:
Megy a Jocó Babettával,

Megy a Jocó Babettával,
Lengedez a sála,
Fején kicsit tré a sapka,
De így megy el bálba.

Ő Debrecenben bóklászott,
Szeme legelészett...
Mikor is meghallotta, hogy
Babája ropni ment?!

Fölpattant a Babettára,
Most csak ezt találta...
S még időben megérkezett
A mulatságra...

A babája már másé volt...
Mit tehetett volna?!
Bizám! nézett más lány után...
Tudta, ez a dolga!


Hidász Ciprián:
Vidéki tragédia

MZ-n száguld Pista bá',
Ózdig meg sem állna.
Az a legkisebb baja:
Könnytől alig láta.

Épp kocsmában iddogált?
S,lám azt csak megérte:
Hogy hívják telefonon:
Döglődik kecskéje.

Felugrik a motorra,
Haza, Ózdra, gázt ad.
De lassú volt a tragacs,
Már csak dögöt áshat.

Nagy búsulásában
Mit tudott ő tenni?
Leissza most már magát,
S az asszonyt megy megverni.
Kotroczó Levente:
ÁLMOS MEGY AZ UTCÁN...

Álmos megy az utcán,
Sárba lépett lába.
Káromkodik, s rázza a sarat,
A háznak falára.

Ekkor látta csak,
Mi van írva a házon.
Nagy, csillogó betűkkel,
Cédák olcsó áron.

Egy lány rajta furulyált,
Leesett az álla.
Álmosnak csak állt,
a csaj jól csinálta.

Hősünk csak állt rendületlen,
S hajadonunk tette dolgát.
De Álmos nem bírta tovább,
Szegény csávó ellőtte magát
                 Kotroczó Legolasz

Milbik József:
Megy az ürge bringáján…

Megy az ürge bringáján,
Izzadtság csöpög arcán.
Stabilan küzd a tereppel
Míg osztálya szenved mögötte...

Felér a hegyre, körbenéz:
"Sok itt a lapos penész!"
Mondja a legényekre
Majd memoriterbe kezd.

Elalszik, majd hirtelen felkel,
Száguld a hegyről le,
Hisz későn eszmélt rája,
Megpattant osztálya

Látja a helyzet reménytelen,
Nem volt már más esélye
Püfölni kezdte szent ereklyéjét,
Kedves bicikléjét.


Reményi Márton:
Megy a legény kapálni…

Megy a legény kapálni,
Fülig ér a szája;
Nagy a legény, de nagyobb
a lába

Mező szélén kapált,
növekedett hája;
Egyszercsak megakad lapátja,
csak nem aranyat talála?!?!

Felpattant a verdára,
rászólni barátjára;
sajnálhatja tettét,
aranyát már nem lelé!

Keservében,
Mi telt tőle?
Összetörte kapáját,
cseszhette az életét!

Sasvári Géza:
Falusi csendélet avagy a felszarvazott bika

Megy a falu bikája
Tökig nyomja lába
Mekkora cula, mekkora állat
Hírében ála

Gyépésen, hasztalan furikázik
Fülig ér a szája
Egyszer csak azt hallja, hogy
bajlódik kis cicája

Padlót ad a verdának
Szaggat, mint az állat
A pirosnál túl sokat tökölt
Már csak újszülöttet láthat

Mogbokrosodva
Kitől lehet? biztos nem tőle!
Nagyot vágott a cafkára
S annak összefojt taknya-nyála


Tóth Kornél:
Jön a csávó teli tankkal…

Jön a csávó teli tankkal,
Mivel nagyon jó az autója,
Nagy az ember, de még nagyobb
Önbizalma.

Földes úton furikázott,
Mindenre jó volt autója,
S hirtelen eszébe jutott, hogy
Nem más, mint Toyota.

Kinyitotta szemét,
Látván egy hatalmas fát,
De már későn fékezett,
Csak légzsákokat lát.

Idegességében
Mit tehetett volna?
Nagyot rúgott a földbe,
S eltört egyik lábujja.


 Nagy-Székely Bátor:
Megyen Dzsoni a szánon

Megyen Dzsoni a szánon,
Fülig ér a szája...
Az imént dőlt ki miatta a
A szomszéd néni fája.

Van még néhány versszakom
Ha megnyerem megírom!
Addig is ide a sok likot,
nem szeretem a mákot!


Filep Dániel:
Pityukám megy biciklivel

Pityukám megy biciklivel
Már pedálon a lába,
Részeg ő, kétségtelen
De hát megpróbálja.

A kocsmából valahogy
haza kell jutni,
De otthon meg felesége
akarja kinyírni!

A szobába toppanván
kapja el a párja,
s sodrófával kergette
a házba.

Ahol csak éri őt
Üti, vágja
De szegény pára!
Ő azokat meg nem hálálja!

Lei csongor:
Megy a részeg mászva

Megy a részeg mászva
Földig ér a nyála
Nagy a legény, de nagyobb állva
Nincs boldogtalansága.

Gyepes árkon feje hajtva
Szemek legelésznek rajta
Egyszer csak azt hallja
Arra tart az asszonya.

Fölpattan a lábára
Magát hanyatt is vágva
De már későn tápászkodott,
Mert asszonya melléje vágódott.

Elkeseredésében
Mi telhetett tőle?
Nagyot ütött üvegével
Az asszonya fejére.

Tamás Ambrus:
Megy a Vörös a tankon

Megy a Vörös a tankon
nem egy okos elme
Óriás a tiszt, de nagyobb
a nép ijedelme

Barikádot zúzott szét
őrjöngött serege
Egyszer csak azt hallja, hogy
megdöglött az egere

Fölpattant a tankjára
Hazafelé vágtatott
Útja közben ily szó szökkent ajkára:
Bosszút állok én majd ott!

Elkeseredésében
mi, telhetett tőle
Nagyot lőtt a tankjával
az ijedt tömegbe!
:-(

Koch Péter:
Mendegél a bencés diák…

Mendegél a bencés diák,
Nagy a boldogsága,
Két hónapra véget ér
Borzalmas fogsága.

Így indul el hazafelé,
S azon gondolkodik,
Hol fogja a mai estét
Mely' buliban eltölteni.

Barátai intenék őt óva
Hogy jó lenne, ha vigyázna magára
S nem kell az egész estét végiginnia
(De nem hallgat az intő szóra)
Elmegy a pénteki buliba

Ott bizony sok a finom ital
S nincs aki letenné a poharat
Bencés diák csak iszik, iszik,
S hamarosan a földön fekszik.


Csernyik Zsombor:
Megy a paraszt a kaszával…

Megy a paraszt a kaszával
földet veri gatyája
nagy a háza de nagyobb
a jelzálogtartozása

szántóföldön kapálgat
szalonnázik bátran
mikor azt hallja
hogy döglik kocája

ugrik is a Ladába
tövig nyomja a gázt
de a malac megdöglött
tölthetik a kolbászt

elkeseredésnek
nyoma sincs már
s tölt a kolbászra
egy kis pálinkát.


Fehér Péter:
Megy a csiga hasnyálon…

Megy a csiga hasnyálon,
Télen-nyáron haslábon;
Kicsi a mérete,
Még kisebb az észtere.

Zöld legelőre érvén,
Csak egy méhet nézvén;
Mely hozza a hírt:
"A baba otthon sír!"

Visszavesz az iramból,
S hazafelé lovagol;
De hiába csúszik, mászik,
Otthon minden üresnek látszik.

Szegény kis csiga,
Mit tehet a házban?
Elönti őtet,
Teljesen a bánat. :(
        Fehér Aragorn


Ható Ákos:
Perjés Mártpm autópályán ...

Perjés Márton autópályán
Vezeti a Mercit
Jobbat is szerezhetne
De ezt már cseszheti.

Megy vagy százzal
Az autópályán végig
Tolja neki
Cédák állnak végig.

Van nála gyorsabb
De csak egy van
Aki elhúz gyorsan
Báthy Bence az.

Ki a Női szívek Hódítója
A legszebbeké ?
Nem sorolom kiké
PÁLINKA !

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése